Majális – 2024
A Sztráda 92 Kft. minden év májusában megrendezi az egynapos céges majálisát, ez nem volt másképp idén sem.
Pénteken felállítottuk a sátrakat, elhelyeztük a sörpadokat, behűtöttük a söröket és kivittük a csocsóasztalt. Az előkészületek megvoltak, minden készen állt a „fesztiválra”.
Szombat reggel 8 órától a brigádok sorra kialakították és elfoglalták a főzőhelyeiket. Az egymás után érkező munkatársakat szalonnás rántottával várták, melyet friss zöldségekkel kínáltak, de volt, aki a sültkolbász mellett döntött házi savanyúsággal. Ez a nap jó alkalmat ad a kötetlen beszélgetésekre az egymás jobb megismerésére, ami később a közös munkát is gördülékenyebbé teheti. Előkerültek a házipálinkák, melyek ezt elő is segítették.
A brigádok, a műhelyesek és az irodisták a saját receptjeik alapján kezdtek neki a bográcsos ételek elkészítésének. Széles volt a paletta menüfronton, a pörköltön és a grilltarján át, a köcsögös bab és a különféle babgulyásokig, bőven választhattunk kedvünkre valót.
A nem szakácskodó kollégák kipróbálhatták magukat sakkban, csocsóban és dartsban is. A kellemes nyári időben a jó hideg sör is fogyott rendesen, de akik autóval vagy motorral érkeztek, ők sem maradtak szomjasan, hiszen őket kávé, gyümölcslé és üdítők várták.
![reggeli](http://sztrada92.hu/wp-content/uploads/2024/05/reggeli-scaled.jpg)
![séfek](http://sztrada92.hu/wp-content/uploads/2024/05/sefek-scaled.jpg)
![ételek](http://sztrada92.hu/wp-content/uploads/2024/05/etelek-scaled.jpg)
Nem csak az ebéd, de mi is elkészültünk délre. Örömteli, mámoros hangulatban vetettük magunkat az ízek világába. A közös ebéd mellett mindenki kiértékelhette, kit tart a legjobb séfnek. Azt hiszem, mindenki remekelt, bizonyítja ezt, hogy nem kellett a maradékról gondoskodni. Bár úgy gondolom, mindenki jól lakott azért a frissen kisült réteseknek nehéz volt ellenállni. Aki bátor volt és végigkóstolta az összes ételt, a pihenősarokban tudott regenerálódni a délutáni kajakóma pilledt hangulatából és mély beszélgetéseket folytathatott e gyönyörű szakma rejtelmeiről.
Délutánra az italoshűtők is kiürültek és egyre többen úgy döntöttek, hogy otthon pihenve töltik a nap hátralévő részét, így elindultak haza.
A foglalkozás elérte a célját, mindenki jól érezte magát, sikerült teli hassal és új emlékekkel zárni a napot. Azt hiszem, a dolgos hétköznapok után szükség van az ilyen felhőtlen együttlétre is.
Jövőre ugyanekkor, ugyanitt mi újra itt leszünk. És ti itt lesztek?
![játék](http://sztrada92.hu/wp-content/uploads/2024/05/jatek-scaled.jpg)
![ebéd](http://sztrada92.hu/wp-content/uploads/2024/05/ebed-scaled.jpg)
![emberek](http://sztrada92.hu/wp-content/uploads/2024/05/emberek-scaled.jpg)